Csorvás Plébánia, Gerendás Plébánia, Telekgerendási Katolikus Közösség

Honlapunk verses rovata itt található (kattintson az "itt" szóra).

Az EFOP pályázat részletes információit itt is elérhetők.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Ótemető Csorvás
 
Csorvás
 
Idősek klubja Gerendás
 
Gerendás
 
Telekgerendás
 
Közösség
 
Visszatekintő
Visszatekintő : Nyári hittanos tábor, 2013. július

Nyári hittanos tábor, 2013. július

     Nagy örömmel és szeretettel készültünk a nyári hittanos táborra, hiszen 20 év után először került megrendezésre. Éppen ezért úgy éreztem, hogy a jó Isten úgy elhalmoz szeretetével, amit soha nem tudunk viszonozni. Szerencsére Ő megelégszik a mi jó akaratunkkal és teljes odaadásunkkal.


Az egyházközség komoly anyagi áldozatot hozott a táborhoz szükséges eszközök, játékok beszerzésére, hiszen a gyermekek anyagi hozzájárulása csak kis részben fedezte a tábor költségeit. Érdemes megemlíteni az angol nyelvű játékokat, amivel a gyerekek a szünetben is tesztelhették és fejleszthették nyelvi tudásukat. Sok élménnyel gazdagodtak a résztvevők, hiszen gazdag, változatos program várta őket, rengeteg meglepetéssel.

Az egyhetes tábor során Szentírást olvastunk, majd csoportos beszélgetés keretében feldolgoztuk. Sokat társasjátékoztunk, különböző labdajátékok voltak, a legkedveltebb természetesen az asztali foci volt, amelyért szinte minden nap közelharcot vívtak a fiúk és a lányok egyaránt. Az egyhetes táborban két kiránduláson is részt vettünk. Az egyik helyi, 5km-es gyalogtúra keretében valósult meg, egy közeli tanyára gyalogoltunk ki, ahol a hagyományos paraszti életet mutatták be nekünk. A meglepetés itt sem maradt el, hiszen a házigazda, Zsuzsika néni nagyon finom, frissen sütött fánkkal kedveskedett a gyerekseregnek. A másik napon Ókígyósra látogattunk el, a kastély megtekintése után annak parkjában töltöttünk el egy felejthetetlen délutánt. A plussz meglepetés az Erzsike néni által felajánlott somlói galuska volt - ilyen finomat még soha nem ettem.

A következő napon kézműves foglalkozást szerveztünk, amelyen nagyon ügyes, szép munkák születtek, ezeket a gyermekek hazavihették, sőt ajándékot is készíthettek szüleiknek. Amikor a fáradtság jelei mutatkoztak a csapaton, akkor filmet néztünk a kellemesen hűvös plébánián. Köszönet F. Zolinak, aki technikai tudásával, eszközeivel a lebonyolítást segítette.

A hét során belátogattunk a templomba is, elcsendesedtünk, imádkoztunk, énekeltünk. Az utolsó napot Gerendáson zártuk, ahol a Csicsely-tó partjáról visszaérve szalonnasütéssel zártuk a nyári tábort. A kedves szülők felajánlása során süteményt, dinnyét, jégkrémet kaptak a gyerekek. Köszönjük a csorvási és a gerendási karitász tagoknak az áldozatos szeretetet, amivel segítették a tábor megvalósítását, lebonyolítását, a sok finom süteményt, a szülők által felajánlott zöldségeket, dinnyét, kukoricát, jégkrémet .... és minden földi jót, amit a táborba hoztak szeretettel. Köszönettel tartozunk plébánosunknak, aki sokat fáradozott ezért a táborért és bízunk benne, hogy nem hiába. Azt kívánom mindenkinek, aki a táborban részt vett, hogy az Isten adjon erőt, világosságot, hogy benne éljünk, hogy az Ő szeretetét hordozzuk.

Faragó Rita hitoktató

(Az írás megjelent a Templom - tér című plébániai értesítő 2013. októberi számában.)

 

 
facebook oldalunk

 
Hittanos beszélgetések
 
Valami kell, a szavakon túl...
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Időjárás

Hőtérkép

Felhőkép

 

Templompanoráma

(Segítség)

 
Szól a rádió?
 
Egyházi oldalak
 
Szívesen látjuk!
 
Lélektől lélekig
 
Itt élünk
 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre