|
2016.04.03.
Illyés Gyula
A ház végén ülök
-részlet-
Ó, Isten, ki, mondják, fűben, fában, vízben
bujkálsz mint a mosoly a szerelmes szívben,
ki a költőkénél jobban kinyitottad
nagyanyám füleit titkos hangjaidnak,
nekem, ki mint süket rekedt ordítással
dülöngtem utánnad e pörgő világban,
tedd meg nekem is, hogy úgy mint ő füleljek
szavadra s szavadra oly bátran feleljek.
Ime már az alkony, mint hatalmas állat
rámhajol s hűvösen végignyalja vállam.
Nézd, az udvarunkból a szederfák alatt
hét tányér levesből száll fehér áldozat
feléd... Mosolyodnak s rejlő szavaidnak
őrzői ládd meleg hittől áradoznak.
Mint rég ama zsidók végső vacsoráját,
áldd meg e megpróbált család vacsoráját.
Ki búzákba, fákba árasztottad véred,
engedd, hisz te mondtad, vegyétek, egyétek,
bekanalazhassam a békés igéket
s mint a tizenkettők lángjaidtól égjek.
Ime a folyókban már az éj közeleg.
Hűs sodrában meg-meglengnek a levelek.
Holnap utrakelek. Engedd, hogy mentemben
menjek fűvel, fával, vizzel beszélgetve
s együgyű népekkel, kiknek fia vagyok.
Kiknek uruk előtt nézésük is dadog
oly gyámoltalanok. Szavaik elbujnak.
Tanuljam el amit mondani sem tudnak.
S mit a némán rángó vonások kérdeznek
a nyílt kérdéseknek meg is felelhessek
és szavaim mint nagyszülémnek szájában
hangozzanak egyre bátrabban, tisztábban,
nem törődve azzal nevetnek-e rajtuk.
Nem szokták még itt meg a szívbéli hangot.
Tisztán mint a kérő kisdedek szemei
könnyeznek a néma csillagok fényei
rajtunk... A virágok helyett vigasztalni
éjszaka ők nyítnak reményt árasztani.
Mint ezer kérdező kék szem néznek felém
a harmatok is a káposzták levelén.
Imre, útra készen, ma este úgy érzem,
állok egy igéző tekintet fényében.
Mosolygó és síró pillantások alatt
biztatgatják egymást cihelődő szavak
bennem, hogy magukkal kézenfogva bátran
vigyenek e zavart, dadogó világban. -
Én, aki egy földre lapult ház végéről
állok fel, a világ forró fenekéről
félve nézek körül, remegve szívemben
most sejteni merem, hogy kiszemeltettem.
A holdfényben kétsort hajladozó ágak
az útra fekete csokrokat dobálnak.
Elült krumpli-bokrok közt vigyázva lépek
nehogy alvó, meleg fészkeikre lépjek.
Búcsú nélkül megyek. Ha észrevennének
ezüst csibe-hangon sirni kezdenének.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
