Otlec Sándorné Hunya Ilona
Hunyán született 1949 augusztus 10-én földműves szülők gyermekeként. Az általános iskolát Hunyán végezte. Nagyszülei kulákok voltak, akikhez egy Budapestről kitelepített sváb családot költöztettek. A nagyapja, tudván, hogy mindenki áldozat volt abban a politikai helyzetben, így fogadta a kitelepítetteket: „Isten hozta magukat”. Ez a mentalitás, szülei mély hite és szeretete vette körül a legnehezebb, legszűkösebb időkben is.
A gimnáziumot Gyomán végezte. Majd varrónőnek tanult.
Házasságot 1968 augusztus 30-án kötött Otlec Sándorral. A házasságkötés után elkerült Gerendásra, ahol az önkormányzatnál kezdett el dolgozni.
1969-ben megszületett első gyermekük, Sándor, majd 1972-ben leánygyermeknek adott életet, akit az Ilona névre kereszteltek. Két kicsi gyermek mellett elvégezte a szarvasi óvónőképzőt és a gerendási óvodában kezdett el dolgozni. A rendszerváltáskor az óvoda átkerült az Egyházhoz, mely sokakban nagy ellenállást váltott ki. Szigeti István atyával karöltve harcolt az óvodáért. Emellett a családjával felépített mezőgazdasági vállalkozás mozgató rugója, a család szíve –lelke volt. Mindig tudott mosolyogni és bátorítani. Férjével, Sándorral 45 évig éltek szeretetben, hűségben. Haláláig tagja az egyházközségi képviselőtestületnek.
Ez év áprilisáig az óvodában dolgozott, mint vezető, míg betegségének első tünetei jelentkeztek nála. Egészen az utolsó pillanatig bízott benne, hogy felépül. Sok szenvedést kapott, de nemes lélekkel, türelemmel viselte -így készítve igazgyöngyből menyegzős ruhát magának…..
Szentségi útravalókkal ellátva, szerettei jelenlétében távozhatott el Mennyei Királyához.
Kedves halottunkat, munkatársunkat, jóbarátunkat 2013. december 11-én Gerendáson helyeztük végső nyugalomra.
|