Felnőtt hittan
2010.08.23. 23:35
A hitről, a kereszténység alapjairól, hit és hétköznapok kapcsolatáról beszélgetünk hétről hétre, általában a péntek délutáni szentmise után 18,00 órától. Kereső középiskolások már jól érezhetik magukat a csoportban és az idősebbek is, amennyiben nem félnek a formabontó ötletektől. Csoportunk legfiatalabb tagja, Petra éppen az érzéseiről beszél:)
Előzetes feltétel és további kötelezettség nincs. Bőven belefér tehát az érdeklődő terepszemle, a hallgató(lagos) részvétel. Két dolgot kérünk összesen: legyünk nyitottak a "nulláról" való indulásra, és adjunk időt, 2-3 lehetőséget magunknak az ismerkedésre. Mert más dolog hirtelen bekapcsolódni egy-egy nehezebb témánál és más (könnyebb, természetesebb) folyamatában, az előzményekkel részt venni.
A csoportot a plébános vezeti oly módon, hogy az adott témáról rövid vázlatot ad 20-30 percben, a továbbiakban pedig a csoport tagjai által felvetett témákról folyik a beszélgetés. Figyelünk az Írásra és figyelünk egymásra:)
Nem a klasszikus értelemben vett iskolás hittanra jövünk össze, hanem a hit dolgaival való ismerkedésre, beszélgetésre. És ahogy telik az idő, úgy lesznek egyre inkább "saját" dolgaink. Mert közösség formálódik:-)
A fentiek szellemében várunk minden érdeklődőt. Kérjük, az időpont miatt figyeljék az utcafronton vagy itt, a honlapon lévő templomi hirdetéseket.
|