Bizony az elhulltak, útba elhagyottak:
Szép, régi napjaink, kiket szültünk s éltünk,
Kiáltanak értünk.

Meg ne állj, meg ne állj édes úti társam,
Bizony szívünket már hosszú uszály húzza:
Napjaink aranya, éjeink ezüstje.
Királyi teherben lassul már a lábunk,
Jaj, meg ne álljunk.

Álljunk meg, álljunk meg: csendes óra csendül,
Élet színe simul mint a tiszta tóé.
Felszínlik a mélye, mélység növevénye.
Nézd azóta milyen szép erdő virult,
Szép ország a múlt.

Múló országunkból bujdosó királyok,
Számkivet minden nap új idegen napba.
Édes úti társam sohse leszünk otthon?
Szép ország a múlt és sűrűn izen értünk.
Tán eleget éltünk? -