Csorvás Plébánia, Gerendás Plébánia, Telekgerendási Katolikus Közösség

Honlapunk verses rovata itt található (kattintson az "itt" szóra).

Az EFOP pályázat részletes információit itt is elérhetők.

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Ótemető Csorvás
 
Csorvás
 
Idősek klubja Gerendás
 
Gerendás
 
Telekgerendás
 
Közösség
 
Körlevelek (2025.03.16.)
Körlevelek (2025.03.16.) : Nagyböjti élelmiszergyűjtés a templomokban

Nagyböjti élelmiszergyűjtés a templomokban

Kedves Testvérek!

A Katolikus Karitász az elmúlt évben családok ezreit segítette országszerte krízissegélyekkel és tűzifaakcióval. Ám a családok érdekében még nagyobb összefogásra van szükség.


A nagyböjtben különösen is időszerű mindannyiunk számára a segítségnyújtás, hiszen a húsvétra való lelki előkészületünket a szentmise szavai szerint így kell alakítanunk: „most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak.” Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét.

Ezúttal nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyháznak a család évében meghirdetett akciójához. Ezzel az Egyház hagyományát elevenítjük fel, hiszen az első századok keresztényei a kenyértörésre magukkal vitték a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 27-től április 3-ig. Adományaikat a karitász munkatársai juttatják el a rászorulókhoz.

Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).

Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát, amellyel szeretnénk elérni, hogy kevesebb legyen a könny a szegénység, a nélkülözés miatt.

Budapest, 2011. nagyböjt

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 

 
facebook oldalunk

 
Hittanos beszélgetések
 
Valami kell, a szavakon túl...
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Időjárás

Hőtérkép

Felhőkép

 

Templompanoráma

(Segítség)

 
Szól a rádió?
 
Egyházi oldalak
 
Szívesen látjuk!
 
Lélektől lélekig
 
Itt élünk
 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!