az örök ellenállást,
már meg akarok halni.

Köszvényben és közönyben
nagyon sokáig éltem
bódító tisztességben
és tarkó-szenvedésben.

Vadász vadásznak vadra
figyelő úr-cselédje
voltam, miközben kaptak
engem is puskavégre.

A füvön így rohantam,
az erdőn így szaladtam,
kapkodtam lábam, ám de
a hitet megtartottam.

Valahol meg kell állni,
valahol meg kell halni,
valami könnyű réten
akarok elfakadni.

Az izmaim a télben
mint jéghúrok feszülnek,
úgy néznek a szemembe,
ahogy a menekültnek.

Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De mikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem.