zúg a szél szívébe rejtve
és kitárja szárnyait.

Vágtass lassú, szélvész lépkedj,
édesülj meg keserű,
hogyha ő – ki mondhatatlan
táncos lábbal lép elő.

Ő, akit már annyi éve
rejtett sűrű nádsötét,
betelepszik a szívünkbe,
Így tágítja bűvkörét.

Régi neve: senki, semmi,
ezek most már mi vagyunk,
nincs is több, amit ma róla
nyílt titokként mondhatunk.

Ha hideg van, ő is fázik,
ha ő a nyár: reszketünk,
egy napon majd véglegessé
alakítja helyzetünk.

Nézd csak: kezdi, szaporázza,
vígan énekel,
arról, hogy a történet már
nem reménytelen.