árkokon és vízmosásokon,
törtetünk láthatatlan cél felé.

Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épít a Múlt
a hátunk megett.

Úttalan utakon…
De túl lélek határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy „mindent felejtés”.
Talán egy „mindent újrakezdés”
a végső sziklaszálon.

Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
a ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig.