Útmutató bölcs támaszunk
Jöjj!… Szent nevednek áldozunk.

Hitvány ember – földi féreg.
Ha kell – egymást eladva él meg.
Egy jobb gúnyáért – több kenyérért –
viskójára új födélért,
vagy bármiért – mi földi lét –
gyáván eladja Istenét…

Hogy testét élteti a lélek –
hogy lélek nélkül – nincsen élet –
Hogy az erő és a kitartás –
És tudása – Isten áldás –
Hogy tehetsége, tudni vágya,
Az Úr lelkének szárnyalása, –
Eszébe sem jut… amint az állat,
Mit gazdája igába járat –
Semmit se lát, semmit se ért,
Izzad, lohol az abrakért.

Oh szállj le ránk Szentlélek Isten,
Vess lángot alvó szíveinkben,
Mely világít, tettre éget,
Oh szánd meg – ezt a tévedt népet!
Mert csüggedőnek nincs reménye –
Oh szállj le ránk Szentlélek fénye!
Hogy bízzanak – a jobbra várók,
Ébredjenek – az alvajárók –
Hogy szemünk lásson!… agyunk értsen!…
És gyávaságunk – ne kísértsen!…

Oh szállj le ránk – Szentlélek Isten!
Ki erősség vagy és tudás,
Igazság, Hit és Jótanács.
Ki lángolsz – fáklyaként az éjben
S megértés vagy a kétkedésben…
Aki testünkbe lelket öntél,
És malasztoddal megszenteltél
És lélek által mindnyájunkat
Teországodba vendégeltél –

Oh jöjj!… hogy ez a Lélek éljen!
Hogy mindent átragyogva égjen!
Hogy lángra gyújtsa a világot…
S minden agynak – minden szívnek –
Igaz úton járó hívnek –
Ronthatatlan – halhatatlan –
Megnyissa – a Mennyországot!…