hivatali előszobámban,
mint egy szegény sorsú kérvényező,
akinek az ügyét igazából
nem is muszáj elbírálnom,
mert nem az én illetékességi köröm,
mert a papírok se lettek
megfelelően kitöltve,
mert amúgy is annyi a dolgom,
így aztán rendre átvágtatok
előtted, oltom sürgősnél
sürgősebb napirendi pontjaim
tüzeit, a zárt ajtók mögött meg
olvasok, filmet nézek, netezek,
olyankor azt képzelem,
átlátsz a szitán,
átlátsz az elválasztó anyagokon,
és még szomorúbb és fásultabb
tekintettel meredsz magad elé,
mint a világ szégyene,
mint akivel felmostak már
minden padlót,
nem lepődik hát meg,
hogy most újabb valaki
és újabb padló,
neki ez a sorsa.

Odavetek neked olykor
egy-egy futó fohászt,
elbeszélgetek gyerekeidről,
az életedről, és megígérem,
amint időm van az ügyedre,
az lesz az első,
nem fogom halogatni,
ugyan, ne is hálálkodj,
hisz ez természetes,
remek fickó vagyok ám,
úgy emberileg,
mint szakmailag,
nincs miért aggódni,
és te beletörődőn,
jámborul bólintasz,
látszik, eszedbe se jut
kételkedni jószándékomban,
én pedig szégyenkezem.

A gond az egész profin begyakorolt
jelenettel csak annyi,
hogy tudtommal sehol sincsen
leírva: az Úr az én
szégyenem és lelkifurdalásom,
csak miatta röstelkedem,
csak előle rejtem arcomat
kezem menedékébe,
csak előle kushadok
fedezékbe.

Írva vagyon viszont,
hogy az Úr
az én váram és biztos menedékem,
pajzsom és páncélom te vagy,
te mentesz meg engem
az ellenség tőrétől,
tebenned bizakodom,
hozzád bújok,
szárnyadnak árnyékában
van az én oltalmam,
Isten az én testem, jobbik felem,
húsom és vérem,
szüntelen ismétlődő
újra és újrateremtettetésem,
Isten az én triatlonom,
futok előle, és ő a futás,
tekerek biciklin,
hogy sebesebben járjak,
és ő adja izmaim erejét,
ő az enyhítő szellő,
mely szembe fúj,
vízbe csobbanok,
ahol ő vár frissességgel,
Isten az én aranyalapom,
elásott és kiásott kincsem,
bankbetétem, PIN-kódom
és netbank-jelszavam,
nélküle semmi se lett, ami lett,
nélküle én sem lettem,
ketrecben fel-alá szaladgáló
buta szárnyas vagyok csak,
mely nem jön rá,
hogy maga szövi
egyre sűrűbbre a rácsot,
mely szabadságának korlátja,
és nem veszi észre,
hogy a fogva tartójának hitt
Isten is ott gugyul vele,
magammal együtt foglyul ejtettelek,
mert te vagy, Uram,
aki foglyul ejted szívemet,
és foglyom a te szíved.