Ha megtelt szíved, nótát hallgat,
Megszenteli a lakodalmat,
S gyümölcsét, a sok gyermeket.

Új Krisztust zengek, hétköznapok hősét,
Kin forgácsfény a glória.
S műhelyekből templomot ácsol,
Zsoltárt zsellérek panaszából,
Az ácslegény, a nép fia.

Új Krisztust zengek, kufároknak rémét,
Ki korbácsával int csudát,
S legázolt milliók kínjából
Bolygónkra új arcot varázsol:
Az elnyomottak Krisztusát.

Jertek, tárjuk ki, mint a dohos magtárt,
Krisztus volt templom-börtönét,
S szórjuk a magot, új igéit,
Az elnyomottak bús szívéig
Mezőn, gyárakban szerteszét.