2024.12.15. |
|
|
Kedden Gerendáson 7,00 órakor a Kápolnában, szerdán Csorváson a plébánia ebédlőjében 7,00 órakor roráte szentmise. A vasárnapi szentmisét Gerendáson a kápolnában ünnepeljük.
December 16-án hétfőn délelőtt 9,00 órától és azután folyamatosan fenyőfás templomdíszítés Csorváson. Gerendáson szintén 9,00 órától templomtakarítás és templomdíszítés.
Köszönjük szépen az eddigi nagylelkű felajánlásokat! Mostmár időjárás álló és kevéssé értékes díszeket kérünk segítségül.
Ministránsoknak verseny indult mindkét plébánián, dupla és tripla pontos szolgálatokkal és finom nyereményekkelJ Mindenkit szeretettel várunk!
Honlapunk verses rovatába Túrmezei Erzsébet verse került.
Ádvent III. vasárnapján 16,00 órára Gerendásra várjuk a csorvásiakat is a gyertyagyújtásra és az ádventi áhítatra. Az Apácai Dalkör segít bennünket az ünnepi készülődésben.
„A politikai keretek arra is szolgálnak, hogy bátorítsák a jó gyakorlatokat, ösztönözzék az új utakat kereső kreativitást.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 177.)
|
2024.12.08. |
|
|
December 9-én hétfőn ünnepeljük Szűz Mária szeplőtelen fogantatását. Csorváson 15,00 órakor szentmise (a plébánia ebédlőjében).
Kedden Gerendáson 7,00 órakor a Kápolnában, szerdán Csorváson a plébánia ebédlőjében 7,00 órakor roráte szentmise. A vasárnapi szentmisét Gerendáson a kápolnában ünnepeljük.
December 15-én Csorváson a szentmisében gitáros zenei szolgálat lesz.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára ajánlott szolgálat. Részletek a plébánosnál.
Ministránsoknak verseny indul mindkét plébánián, dupla és tripla pontos szolgálatokkal és finom nyereményekkelJ Részvétel 6-7 éves kortól 30 éves korig. Mindenkit szeretettel várunk!
Honlapunk verses rovatába Tardos Péter – Kovács Kati verse került.
Ádvent III. vasárnapján 16,00 órára Gerendásra várjuk a csorvásiakat is a gyertyagyújtásra és az ádventi áhítatra. Az Apácai Dalkör segít bennünket az ünnepi készülődésben.
„Sürgős szükség van végrehajtható nemzetközi megállapodásokra, mivel a helyi hatóságok gyengék a hatékony fellépésre.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 173.)
|
2024.12.01. |
|
|
Telekgerendáson december 7-én szombaton 15,00 órakor szentmise az evangélikus templomban.
Kedden Gerendáson 7,00 órakor a Kápolnában, szerdán Csorváson a plébánia ebédlőjében 7,00 órakor roráte szentmise. A plébános nyitott a időpont módosítására.
A vasárnapi szentmisét Gerendáson a kápolnában ünnepeljük.
Szentségimádás Hódmezővásárhelyen a meg nem született gyermekekért a Szent István Király templomban (a 47-es főút mellett található), december 4-én szerdán az esti szentmise előtt 17,30 órától. Plakát a csorvási templom előterében. Részvétel egyénileg vagy a plébánossal, keressék bizalommal.
December 1-én már Ádvent I. vasárnapja. Érdemes rákészülni a személyes lelki programokra: olvasmányok, imádságok, böjti vállalás, roráté misék, kevesebb digitális program, több személyes jócselekedet és így tovább.
December 15-én Csorváson a szentmisében gitáros zenei szolgálat lesz.
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, építő gondolata van a közösségeink jövőjéről, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük plébániáink facebook oldalán.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára ajánlott szolgálat. Az alkalmas dátum kiválasztható, a szövegek elérhetők, lefotózhatók, otthon gyakorolhatók.
Ministránsoknak verseny indul mindkét plébánián: átlag vasárnapi szolgálat 1 pont, nehezített szolgálat 2 vagy 3 pont. A nyeremény a legjobb 3 ifjúnak: júniusban naaagy fagyizás, sütizés, vagy éttermezés vagy pizzázás Gyulán vagy Szegeden. Ezen felül minden ministrálás után édesség vagy gyümölcs.
Honlapunk verses rovatába Rónay György verse került.
„A szegény országoknak a lakosság szociális fejlődésére kell törekedniük; ugyanakkor meg kell vizsgálniuk a népesség kiváltságos rétegeinek botrányos fogyasztási szintjét is, és a korrupciót is vissza kell szorítaniuk.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 172.)
|
2024.11.24. |
|
|
Telekgerendáson december 7-én szombaton 15,00 órakor szentmise az evangélikus templomban.
November 24-én (Csorváson) a szentmise után a Tanácsok Testületének megválasztott, egyben kinevezett tagjai koccintanak a plébánián.
Kedden Gerendáson 9,00 órakor a Kápolnában, Csorváson a plébánián az ebédlőben 15,00 órakor szentmise.
November 24-én és a továbbiakban a vasárnapi szentmisét Gerendáson a kápolnában ünnepeljük.
A gerendási katolikus közösség tagjait november 24-én 14,00 órára várjuk a gerendási plébániára; érdekes és fontos témával foglalkozunk. A csorvási közösség érdeklődő tagjai csatlakozhatnakJ Pogácsa, innivaló ÉS saját bögre hozható.
Szentségimádás Hódmezővásárhelyen a meg nem született gyermekekért a Szent István Király templomban (a 47-es főút mellett található), szerda esténként november 27-én, december 4-én és 11-én az esti szentmisék előtt 17,30 órától. Plakát a csorvási templom előterében. Részvétel egyénileg vagy a plébánossal, keressék bizalommal.
November 29-én pénteken délután „Női este” program a plébánián. Részletek a plakáton, információ és jelentkezés Laurinyecz Bernadettnél.
December 1-én már Ádvent I. vasárnapja. Érdemes rákészülni a személyes lelki programokra: olvasmányok, imádságok, böjti vállalás, roráté misék, kevesebb digitális program, több személyes jócselekedet és így tovább.
2025-ös kalendáriumot, naptárt szerda estig lehet kérni. Csak annyit rendelünk, amennyit jeleznek. Falinaptárból lesz ráadás.
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, építő gondolata van a közösségeink jövőjéről, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük plébániáink facebook oldalán.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára ajánlott szolgálat. Az alkalmas dátum kiválasztható, a szövegek elérhetők, lefotózhatók, otthon gyakorolhatók.
Honlapunk verses rovatába Iluh István verse került.
„Az országok, amelyek hasznot húztak magas fokú iparosodottságukból, amit üvegházhatású gázok tömeges kibocsátása árán értek el, nagyobb felelősséggel tartoznak a problémák megoldásáért is, melyeket okoztak.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 170.)
|
2024.11.17. |
|
|
Telekgerendáson november 23-án szombaton !!15,00!! órakor szentmise az evangélikus templomban.
Kedden Gerendáson nincs szentmise, Csorváson a plébánián 15,00 órakor szentmise.
„A CsaládKözPont vár minden érdeklődőt a IV. Országos Életvédő Napra 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házba. Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik fontosnak tartják az élet védelmét és akár maguk is szívesen hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.”
November 24-én és a továbbiakban a vasárnapi szentmisét Gerendáson a kápolnában ünnepeljük.
A gerendási katolikus közösség tagjait november 24-én 14,00 órára várjuk a gerendási plébániára; érdekes és fontos témával foglalkozunk. A csorvási közösség érdeklődő tagjai csatlakozhatnakJ Pogácsa, innivaló ÉS saját bögre hozható.
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, építő gondolata van a közösségeink jövőjéről, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük például plébániáink facebook oldalán.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára elérhető, ajánlott szolgálat. Az alkalmas dátum kiválasztható, a szövegek elérhetők, lefotózhatók, otthon gyakorolhatók.
Kérdezz, felelek:
- Mit kell tennem, hanem nem egyértelmű a szentmisében elhangzott hirdetés?
- 1. Szóban megkérdezem. 2. Másnap, harmadnap megnézem az ismert weblapon (www.csorvasplebania.hu). 3. Felhívom a plébánost vagy valakit a hívő közösségből. 4. Emailt írok. 5. A templom felé kanyarodva megnézem és lefényképezem a hirdetést (például telefonnal). 6. A plébánost hibáztatomJ
Honlapunk verses rovatába Pardi Anna verse került.
„Az éghajlatváltozással kapcsolatban pedig sajnos nagyon kis előrelépés történt. … Akik elszenvedik a következményeit annak, amit mi megpróbálunk elleplezni, emlékezni fognak erre a lelkiismeretlenségre és felelőtlenségre.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 169.)
|
2024.11.10. |
|
|
Az ismeretlen nagylelkű felajánlónak köszönjük a rengeteg virágot, amit a csorvási szentmisére eljuttatott. Isten fizesse meg százszorosan!
Telekgerendáson november 23-án szombaton !!15,00!! órakor szentmise az evangélikus templomban.
Kedden Gerendáson a kápolnában 9,00 órakor, Csorváson a templomban 16,00 órakor szentmise.
„A CsaládKözPont vár minden érdeklődőt a IV. Országos Életvédő Napra 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házba. Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik fontosnak tartják az élet védelmét és akár maguk is szívesen hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.”
A gerendási katolikus közösség tagjait november 24-én 14,00 órára várjuk a gerendási plébániára; érdekes és fontos témával foglalkozunk. A csorvási közösség érdeklődő tagjai csatlakozhatnakJ Pogácsa, innivaló ÉS saját bögre hozható.
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, építő gondolata van a közösségeink jövőjéről, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük például plébániáink facebook oldalán.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára elérhető, ajánlott szolgálat. Az alkalmas dátum kiválasztható, a szövegek elérhetők, lefotózhatók, otthon gyakorolhatók.
Kérdezz, felelek:
- Mit kell tennem, hanem nem egyértelmű a szentmisében elhangzott hirdetés?
- 1. Szóban megkérdezem. 2. Másnap, harmadnap megnézem az ismert weblapon (www.csorvasplebania.hu). 3. Felhívom a plébánost vagy valakit a hívő közösségből. 4. Emailt írok. 5. A templom felé kanyarodva megnézem és lefényképezem a hirdetést (például telefonnal). 6. A plébánost hibáztatomJ
Honlapunk verses rovatába Lackó Edit verse került.
„Aki szennyezi a környezetet, vállalnia kell annak anyagi következményeit is; továbbá minden munka vagy projekt környezeti hatásait fel kell mérni.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 167.)
|
2024.11.03. |
|
|
Megjelent a Toronyirány magazin legújabb száma, elvihető templomainkból.
Péntek 8,00 órakor Gerendáson gyászmise. Ezen kívül nincs szentmise hétközben.
„Élet a plébánián” pasztorális találkozó 2024. november 16-án, szombaton 9:30 – 13:00 óra között lesz Szegeden, a Katolikus Házban (6720 Szeged, Dugonics tér 12.) a plébániák munkatársai számára. Az érdeklődő munkatársak a plébánost keressék.
Karitász alapképzés önkénteseknek Szegeden november 16-án szombaton. Aki szívesen részt venne a plébániai karitászmunka újraindításában, keresse a plébánost.
Gerendáson november 17-én vasárnap a szentmisében gitáros zenei szolgálat.
„A CsaládKözPont vár minden érdeklődőt a IV. Országos Életvédő Napra 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házba. Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik fontosnak tartják az élet védelmét és akár maguk is szívesen hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.”
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük például plébániáink facebook oldalán.
Felolvasói szolgálatra bátorítunk mindenkit, a lehetőség minden vallásgyakorló számára elérhető, ajánlott szolgálat. Az alkalmas dátum kiválasztható, a szövegek elérhetők, lefotózhatók, otthon gyakorolhatók. A gyakrabban olvasók több hónapos felfüggesztése véget értJ
Kérdezz, felelek:
- Mit kell tennem, hanem nem egyértelmű a szentmisében elhangzott hirdetés?
- 1. Szóban megkérdezem. 2. Másnap, harmadnap megnézem az ismert weblapon (www.csorvasplebania.hu). 3. Felhívom a plébánost vagy valakit a hívő közösségből. 4. Emailt írok. 5. A templom felé kanyarodva megnézem és lefényképezem a hirdetést (például telefonnal). 6. A plébánost hibáztatomJ
Honlapunk verses rovatába Kálnay Adél verse került.
„Reméljük, hogy a XXI. század elején élő emberiségre úgy emlékeznek majd, mint amely nagylelkűen felvállalta súlyos felelősségét.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 165.)
|
2024.10.30. |
|
|
Az előző hirdetésből kimaradt, hogy
- Csorváson november 3-án vasárnap 10,00 órakor,
- Gerendáson november 17-én vasárnap 8,30 órakor
a szentmiséket gitáros zenei szolgálattal ünnepeljük.
|
2024.10.27. |
|
|
Sokak munkájának, szolgálatának köszönhetően lett szép templombúcsúi ünnepünk. Mindenki segítségét, támogatását köszönjük szépenJ!
Megjelent a Toronyirány magazin legújabb száma, elvihető templomainkból.
Telekgerendáson november 2-án szombaton 16,00 órakor szentmise, amit a Halottak napi miseszövegekkel imádkozunk, egyben elhunyt szeretteinkért ajánlunk fel.
November 1-én pénteken, Mindenszentek ünnepén Gerendáson 9,00 órakor, Csorváson 15,00 órakor szentmise. Ezen a napon a Gerendási Temetőben 10,00 órakor, a Csorváson a Katolikus Ótemetőben 16,00 órakor imádságos temetői megemlékezés.
Telekgerendáson november 2-án szombaton 16,00 órakor szentmise az evangélikus templomban, amit halottainkért ajánlunk fel.
„Élet a plébánián” pasztorális találkozó 2024. november 16-án, szombaton 9:30 – 13:00 óra között lesz Szegeden, a Katolikus Házban (6720 Szeged, Dugonics tér 12.) a plébániák munkatársai számára. Az érdeklődő munkatársak a plébánost keressék.
Karitász alapképzés önkénteseknek Szegeden november 16-án szombaton. Aki szívesen részt venne a plébániai karitászmunka újraindításában, keresse a plébánost.
„A CsaládKözPont vár minden érdeklődőt a IV. Országos Életvédő Napra 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házba. Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik fontosnak tartják az élet védelmét és akár maguk is szívesen hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.”
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla a szentmisékben az evangélium után. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük például plébániáink facebook oldalán.
Kérdezz, felelek:
- Mit kell tennem, hanem nem egyértelmű a szentmisében elhangzott hirdetés?
- 1. Szóban megkérdezem. 2. Másnap, harmadnap megnézem az ismert weblapon (www.csorvasplebania.hu). 3. Felhívom a plébánost vagy valakit a hívő közösségből. 4. Emailt írok. 5. A templom felé kanyarodva megnézem és lefényképezem a hirdetést (például telefonnal). 6. A plébánost hibáztatomJ
Honlapunk verses rovatába Vörös Judit verse került.
„A kölcsönös függőség arra kötelez minket, hogy egyetlen világban, egyetlen közös projektben gondolkodjunk.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 164.)
|
2024.10.20. |
|
|
Sokak munkájának, szolgálatának köszönhetően lett szép templombúcsúi ünnepünk. Mindenki segítségét, támogatását köszönjük szépenJ!
A héten hétköznap nem lesznek szentmisék.
Telekgerendáson november 2-án szombaton 16,00 órakor szentmise az evangélikus templomban, amit halottainkért ajánlunk fel.
Október a Rózsafűzér imádság hónapja. A hívek egymással beszéljék meg, hogy mikor alkalmas közös imádságra összejönni a templomba, és a plébános szívesen kihirdeti.
„Élet a plébánián” pasztorális találkozó 2024. november 16-án, szombaton 9:30 – 13:00 óra között lesz Szegeden, a Katolikus Házban (6720 Szeged, Dugonics tér 12.) a plébániák munkatársai számára. Az érdeklődő munkatársak a plébánost keressék.
Karitász alapképzés önkénteseknek Szegeden november 16-án szombaton. Aki szívesen részt venne a plébániai karitászmunka újraindításában, keresse a plébánost.
„A CsaládKözPont vár minden érdeklődőt a IV. Országos Életvédő Napra 2024. november 23-án, szombaton a szegedi Katolikus Házba. Az életvédő nap célja, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik fontosnak tartják az élet védelmét és akár maguk is szívesen hozzájárulnak ehhez a szolgálathoz. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.”
Aki otthonos a Rózsafűzér imádságban, az Csorváson és Gerendáson is tanúságot tehet róla október 27-én vasárnap, hitelesen bátorítva mindannyiunkat. A lehetőség mindenki előtt nyitva áll a vasárnapi szentmisékben 5-10 perc terjedelemben, azon túl, például hétköznapi szentmisén szabadon. Az írásban megfogalmazott gondolatokat szívesen közzétesszük például plébániáink facebook oldalán.
Váratlanul elhunyt Főtisztelendő Túri Kis István atya. Foglaljuk imádságainkba.
Kérdezz, felelek:
- Mit kell tennem, hanem nem egyértelmű a szentmisében elhangzott hirdetés?
- 1. Szóban megkérdezem. 2. Másnap, harmadnap megnézem az ismert weblapon (www.csorvasplebania.hu). 3. Felhívom a plébánost vagy valakit a hívő közösségből. 4. Emailt írok. 5. A templom felé kanyarodva megnézem és lefényképezem a hirdetést (például telefonnal). 6. A plébánost hibáztatomJ
Honlapunk verses rovatába Áprily Lajos verse került.
„Sokakat önző, pillanatnyi érdekek vezérelnek, … a másik ember elismerése nehézségeket jelent.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 162.)
|
|