2023.08.06. |
|
|
Mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: részleteiben és „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 13-án vasárnap mindkét plébániatemplomban a szentmisét gitáros zenei szolgálat kíséri.
Augusztus 13-án, Gyulán, a Nádi Boldogasszony búcsú engedélyének 625., a Nádi Boldogasszony templom felszentelésének 200. évfordulóján nagybúcsús szentmise 10,00 órakor. Kovács Péter atyáék szeretettel várják a gerendási és a csorvási híveket is.
Augusztus 20-án vasárnap a szentmise Gerendáson 10,00 órakor, Csorváson 15,00 órakor kezdődik.
Honlapunk verses rovatába Mezei Katalin verse került.
„Brazília püspökei felhívták a figyelmet arra, hogy az egész természet, túl azon, hogy kinyilvánítja Istent, az ő jelenlétének helye is.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 88.)
|
2023.07.30. |
|
|
Mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: részleteiben és „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 13-án vasárnap mindkét plébániatemplomban a szentmisét gitáros zenei szolgálat kíséri.
Augusztus 20-án vasárnap a szentmise Gerendáson 10,00 órakor, Csorváson 15,00 órakor kezdődik.
Honlapunk verses rovatába Lackfi János verse került.
A felnőtteket hívjuk a vasárnapi szentmise felolvasói szolgálatára; a törzsgárda most ebből a szempontból szünetet tart. Vajon lesz-e Csorváson újabb 4-5 bátor lélekJ?
„A teremtmények csak egymástól való függésben léteznek, hogy kiegészítsék és szolgálják egymást.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 86.)
|
2023.07.23. |
|
|
Július 22-én szombaton családi nap volt a Plébánián. Érdemes utánajárniJ
Jóakaratú emberektől, hittanos szülőktől továbbra is szívesen fogadunk adományokat a plébániaudvar felújításának többletköltségeire. Mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 14-15-én lelki nap hölgyeknek Domaszéken. Részletek a plakáton és a pasztoralis.hu oldalon. Hitükben bizonytalanoknak és vallásunkat gyakorlóknak is jószívvel ajánljuk.
Honlapunk verses rovatába Falu Tamás verse került.
A felnőtteket hívjuk a vasárnapi szentmise felolvasói szolgálatára; a törzsgárda most ebből a szempontból szünetet tart. Vajon lesz-e Csorváson újabb 5 bátor lélekJ?
„Az egész anyagi világ Isten szeretetnyelve, irántunk érzett mérhetetlen szeretetéről beszél. A talaj, a víz, a hegyek: minden Isten simogatása.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 84.)
|
2023.07.16. |
|
|
A hittantábori segítőkkel július 16-án vasárnap 15,00 órakor táborzáró koccintás, aki itt volt és segített, azt szeretettel várjuk!
Július 22-én szombaton családi nap a Plébánián.
Jóakaratú emberektől, hittanos szülőktől továbbra is szívesen fogadunk adományokat a plébániaudvar felújításának többletköltségeire. Mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 14-15-én lelki nap hölgyeknek Domaszéken. Részletek a plakáton és a pasztoralis.hu oldalon. Hitükben bizonytalanoknak és vallásunkat gyakorlóknak is jószívvel ajánljuk.
Honlapunk verses rovatába Móra Ferenc verse került.
A felnőtteket hívjuk a vasárnapi szentmise felolvasói szolgálatára; a törzsgárda most ebből a szempontból szünetet tart. Vajon lesz-e Csorváson újabb 5 bátor lélekJ?
„Amikor a természetet semmi másnak, mint haszontárgynak fogják fel, az komoly következményekkel jár a társadalomra nézve is.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 82.)
|
2023.07.09. |
|
|
Hittantáborunk véget ért. Kevesebb gyermekkel, nagylelkű segítőkkel szép táborunk kerekedett. Mindenki támogatását szívből köszönjük!
Július 22-én szombaton családi napra várjuk azokat a családokat, ahol óvodás- vagy iskoláskorú gyermeket nevelnek. Kérjük, a részvételi szándékot július 16-ig jelezzék Laurinyecz Bernadettnek.
A plébániaudvar felújításának többletköltségeire még mindig várjuk az adományokat. Mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 14-15-én lelki nap hölgyeknek Domaszéken. Részletek a plakáton és a pasztoralis.hu oldalon. Hitükben bizonytalanoknak és vallásunkat gyakorlóknak is jószívvel ajánljuk.
Honlapunk verses rovatába Garai Gábor verse került.
A felnőtteket hívjuk a vasárnapi szentmise felolvasói szolgálatára; a törzsgárda most ebből a szempontból szünetet tart. Vajon lesz-e Csorváson újabb 5 bátor lélekJ?
„Isten velünk együtt akar cselekedni.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 80.)
|
2023.07.02. |
|
|
A Toronyirány magazin legfrissebb száma elvihető templomainkból.
Hittantáborunk július 3 és 7 között lesz, kérjük, imádságaikkal kísérjék. Önkéntesek csatlakozását a szendvics kommandóhoz köszönettel fogadjuk.
Elkészült a plébánia udvarának felújítása, kipróbálható, családi és közösségi programokra egyeztetéssel használható. Aki tudna segíteni a tereprendezésben, az jelezze és egyeztetünk. Köszönjük.
És mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: „cakk-pakk” mindenestülJ
Augusztus 14-15-én lelki nap hölgyeknek Domaszéken. Részletek a plakáton és a pasztoralis.hu oldalon. Hitükben bizonytalanoknak és vallásunkat gyakorlóknak is jószívvel ajánljuk.
Honlapunk verses rovatába Babits Mihály verse került.
„Isten aki velünk együtt akar cselekedni és számít az együttműködésünkre, arra is képes, hogy valami jót hozzon ki az általunk okozott bajokból.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 80.)
|
2023.06.25. |
|
|
A Toronyirány magazin legfrissebb száma elvihető templomainkból.
Szerdán 17,00 órakor Jézus Szíve litánia itt a templomban.
Hittantáborunk július 3 és 7 között lesz, jelentkezési lap a hitoktatóknál. Hittantáboros megbeszélés az önkénteseknek szerdán 18,00 órakor.
Pénteken 17,00 órakor keresztmegáldás a gerendási határban. A csorvásiak a plébánost keressék, ha lenne kedvük jönni.
Szombaton Kiss-Rigó László megyéspüspök pappá szenteli Alexa János és Tapodi Krisztián diakónusokat. A közelben töltötték diakónusi gyakorlatukat, mindketten jóravaló, elkötelezett fiatalemberek. Imádsággal kísérjük őket.
Elkészült a plébánia udvarának felújítása, kipróbálható, családi és közösségi programokra egyeztetéssel használható. Aki tudna segíteni a tereprendezésben, az jelezze és egyeztetünk. Köszönjük.
És mostantól kezdve újra igénybe vehető a plébánia családi és baráti, akár civil programokra: „cakk-pakk” mindenestülJ
Honlapunk verses rovatába Ratkó József verse került.
„Az Egyház nemcsak arra igyekszik figyelmeztetni, hogy kötelességünk védelmezni a természetet, hanem arra is, hogy „mindenekelőtt az embert kell megvédeni önmaga elpusztítása ellen”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 79.)
|
2023.06.18. |
|
|
Telekgerendáson június 23-án pénteken 17,00 órakor tanévzáró nyilvános szentmise.
Szerdán 17,00 órakor Jézus Szíve litánia itt a templomban.
Hittantáborunk július 3 és 7 között lesz, jelentkezési lap a hitoktatóknál.
Elkészült a plébánia udvarának felújítása, kipróbálható, családi és közösségi programokra egyeztetéssel használható. Aki tudna segíteni a tereprendezésben, az jelezze és egyeztetünk. Köszönjük.
Honlapunk verses rovatába József Attila verse került.
„Ha felismerjük a természet értékét és törékenységét, a képességeket, amelyeket a Teremtő adott nekünk, az lehetővé teszi, hogy felhagyjunk a korlátlan anyagi fejlődés modern mítoszával.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 78.)
|
2023.06.11. |
|
|
Köszönjük szépen az úrnapi felajánlásokat: a virágokat, külön a Püspökségnek, a kétkezi munkát, az odafigyelést.
Telekgerendáson június 23-án pénteken 17,00 órakor tanévzáró nyilvános szentmise.
Szerdán 17,00 órakor Jézus Szíve litánia itt a templomban.
Péntek délután a plébániaudvart tennénk rendbe, ehhez kérjük a hívek segítségét, mondjuk 15,00 órától.
Június 18-án vasárnap a szentmisékben gitáros zenei szolgálat lesz.
Hittantáborunk július 3 és 7 között lesz, jelentkezési lap a sekrestyében.
Lassan elkészül a plébánia udvarának felújítása. Az áremelkedések miatti többletköltségekre eddig 300.000,-Ft címzett támogatást kaptunk, ezen felül érkezett néhány nagyobb adomány, így körülbelül 500.000,-Ft gyűlt össze, ami tizenegynéhány nagylelkű lélek felajánlása. Köszönjük szépen!
Honlapunk verses rovatába Puszta Sándor verse került.
„A teremtés a szeretet rendjébe tartozik. Isten szeretete az alapvető oka minden teremtménynek.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 77.)
|
2023.06.04. |
|
|
Telekgerendáson június 10-én szombaton 17,00 órakor szentmise.
Szerdán 17,00 órakor Jézus Szíve litánia itt a templomban.
Hittantáborunk július 3 és 7 között lesz, jelentkezési lap a sekrestyében.
Templomaink a hívek számára folyamatosan nyitva vannak, beszéljenek össze egymás között alkalmas időpontot, és annyiszor jöhetnek a templomba, ahányszor szeretnének.
Lassan elkészül a plébánia udvarának felújítása. Az áremelkedések miatti többletköltségekre eddig 300.000,-Ft címzett támogatást kaptunk, ezen felül érkezett néhány nagyobb adomány, így körülbelül 500.000,-Ft gyűlt össze, ami 14 lélek felajánlása.
Honlapunk verses rovatába Sík Sándor verse került.
„A teremtés olyan valóság, amelyet a minket közösségbe hívó szeretet világít meg.”
(Ferenc pápa, Laudato Si’ 76.)
|
|