botladozva
             és remélve
megyek vágyam
              eléd hozni:
veled, Uram,

              találkozni.

Koldus-lelkem
          rongykabátja
szélét hideg
          szél babrálja,
fölszakítja,
          szétcibálja,
kilóg lelkem
          vacogása.

Ó, ha tudnék
          benned hinni,
igéidet
          szomjan inni,
szívem markát
          eléd tárnám,
kegyelmedet
          kunyerálnám.

Megátkozva
          száz hiánnyal,
ezer vágytól
          égő lánggal
kívül-belül
          fázom-égek,
kínok között
          elenyészek.

Nincs vigaszom
          túlvilágban,
porrá hullok
          száz halálban,
bennem éled
          menny és pokol
gyöngéd, gyilkos
          pillanatból.

Tűz-didergőn
          hányattatom,
sorsom meg nem
          fordíthatom.
Uram, látod
          kínlódásom,
lesz-e még, mondd,
          megnyugvásom?