roncs! Bicegek és kihullott a fogam.
Mert nem viselt rám gondot senki sem,
s nem ismertem korlátot semmiben.

De most, hogy itt
vagyok megint,
hogy eljutottam tornácodig,
meg-meglegyint
nemcsak a fuvalom,
amely a fák közül jő,
hanem a béke is, a nyugalom.
Sebes mozgásban voltam, mint a küllő
a rohanó keréken, ámde most
megnyugszom én is; újra elfelejtem
a várost, amely mindenkit kifoszt
 

és megpihenek a szeretetedben.