Akik kortársai, szemlélői voltunk a 20 évvel ezelőtti eseményeknek, tragikomikus képet idézhetünk fel emlékezetünkben. A világ „bölcsei”, „hatalmasságai” a Parlamentben interpelláltak az országban a rendszerváltozás után elsőként létrejött gerendási katolikus óvoda ügyében. A lelkiismereti szabadságra hivatkozva tiltakoztak az ellen, hogy ebben az óvodában ráerőszakolják a gyerekekre a vallásos nevelést, az imádságot, a keresztény világnézetet. Újból a keresztény kurzus veszélye fenyeget. Emberek, ébredjünk! Ha ezt engedjük, itt minden óvodást papnak és apácának fognak nevelni! Ezt nem engedhetjük!

És aki ezt teszi, a plébános, Szigeti István. Nagyon veszélyes, rámenős, sőt erőszakos ember! Nos, itt van a tragikomikum. Az elefánt fél az egértől. István atya sztoikus nyugalommal szemléli az eseményeket. Tudja, hogy az ő gyengesége mögött ott van az Isten ereje. Lehet, hogy egy kicsit szomorú, de nem fél. Ha Isten velünk, ki ellenünk? - gondolja magában. Ez nem a saját ügye, nem a saját harca. Ő csak megbízott, ő csak kiválasztott. Tudja, hogy az igazság az ő oldalán áll, és ez az Igazság maga Jézus Krisztus. És ezt a Támadó, a másik oldal is érzi, tudja. Ezért fél. Ettől viszont az erőviszonyok is azonnal megváltoznak. Ki is az erős? Ki is a gyenge? A bibliai mondás beteljesül: „Isten a világ erőtlenjeit választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket.”

        Az óvoda létrejött, és ebben István atyának soha el nem évülő érdemei vannak. Ugyanúgy, mint a Szent József Szeretetotthon létrejöttében is. Tudjuk, hogy nem bízott mindent csak a Jóistenre. Ora, et labora! Ez volt neki is a jelszava. Sokat imádkozott, és sokat dolgozott. Céljaiban, elhatározásaiban következetes és kitartó volt. Nem félt a nehézségektől. Biztos volt abban, hogy az Isten mellette van. Sokszor kapott konkrét jeleket Odafentről, ezért volt biztos a dolgában akkor is, amikor a kívülállók kétkedve, hitetlenkedve, olykor fejcsóválva nézték „vállalkozásait”. Fúrt, faragott, falazott, fűtést és villanyt szerelt, fűrészelt fát, falat, plébániát, templomot és óvodát, festett és vályogot vert. Volt ideje, hogy besegítsen heteken, hónapokon át az újkígyósi öregek otthona építésében is. Olykor megmosolyogtató „találmányai” némelyike ma is működik, mások az „egyszeri használat után eldobandó” kategóriába tartoztak. Szerényen és puritán módon élt. Egy volt az általa létrehozott idősek otthona lakói közül. Ezért tisztelték és szerették, ahogyan ő is tisztelte és szerette a gyerekeket és időseket egyaránt. Öröm volt számára a gyerekek között lenni, tanítani őket imádkozni, beszélgetni és játszani velük.

        István atya egyértelműen az Isten kiválasztottja volt. Gyermekkorától kezdve érezte ezt az kiválasztottságot. Imádságos, csendes, jóságos egyénisége a nagy család számára is, melyben felnőtt, példakép volt. Rendkívüli módon tudott uralkodni indulatai felett. Soha nem emelte fel a hangját, pedig őt is érték méltatlan támadások. Szelíd és megbocsátó volt. Márpedig boldogok a szelídek, boldogok az irgalmasok, boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent, mert övék a mennyek országa.

        Az Úr magához vette immáron közel 20 éve. Egyszer álmomban azt mondta nekem: Ugye szerencsés vagyok?  Erre csak bólintani lehetett. Amilyen az életed, olyan a halálod - tartja a közmondás. István atya halála is olyan volt, mint az élete. Megbékélten, nyugodtan, csendesen, sőt derűsen távozott közülünk. Műtő orvosa elmondása szerint halála előtti napon István atya azt mondta neki: meggyógyulni már nem tudok, szenvedni sem, a gyógyszerek miatt. Milyen szép lenne, ha holnap, Nagyboldogasszony napján halnék meg. Így is történt. Nagy tisztelője volt a Szűzanyának. Meghallgatta kérését. Úgy gondolom, hogy most is imádkozik ott fent a gerendási óvodáért, de ugyanúgy az idősekért, betegekért, a gerendási hívekért is.

        István atya, kérünk, gondolj az óvodára, melyért annyit imádkoztál, dolgoztál és küzdöttél. Köszönjük neked, gyermekek, nevelők, szülők, gerendásiak, testvéreid, barátaid, tisztelőid, amit tettél, és teszel értünk most is közbenjáró imáiddal a Jóistennél.

Szigeti Antal

békéscsabai plébános