Ótemető Csorvás

Megtalálhatóság:

A Katolikus Ótemető Csorváson, a Békéscsabai út 2. szám alatt, a Bajcsy Zsilinszky utca és a Micsurin utcák által határolt terülten található, mindhárom irányból megközelíthető gyalogosan.

 

Temetkezés:

A temetési szándék bejelentése és a szükséges adminisztráció a Nagy Szent Teréz Plébánián történik, ami a közeli István király utcában található, a katolikus templom mellett közvetlenül. A katolikus templom az Ótemetőtől indulva a második templom. Előzetes egyeztetéssel a plébános rendhagyó időpontokban is rendelkezésre áll. Meglévő sírhelynél kérjük hozzák magukkal a legutolsó, megváltásról szóló bizonylatot, ezen kívül kérjük a halottvizsgálati bizonyítvány bemutatását és hozzájárulást a másolati megőrzéshez. A temetői szertartás lebonyolítását megfelelő engedéllyel rendelkező vállalkozó végezheti, akiket a gyászoló család közvetlenül bíz meg. Az Ótemetőben nincs ravatalozó. Az általános gyakorlat szerint a Városi Köztemető ravatalozójában búcsúztatjuk az elhunytat, majd a gyászolók és a közreműködők átvonulnak az Ótemetőbe, ahol végső nyugalomra helyezik az elhunytat. A 2 temető közötti távolság körülbelül 1,5km. Mosdó és wc használatára a félúton található Plébánián van lehetőség. Egyeztetéssel lehetőség van arra, hogy a sírhelynél történjen a ravatalozás és a búcsúztatás. A Temetőben hozzájárulunk más felekezetű és polgári szertartású végtisztességadáshoz, de arról minden esetben írásban kérünk bejelentést. Engedélyt a szükséges adminisztráció elvégzése után adunk.

 

A legfontosabb temetői szabályok:

A nyitvatartás folyamatos, napkeltétől napnyugtáig látogatható temetőnk. A temető NEM közterület, így a temetői tartózkodás csak az alábbi szabályok elfogadásával lehetséges. A szabályok megszegői a temetőbe való belépéssel tudomásul veszik, hogy amennyiben viselkedésük, mozgásuk, jelenlétük félreérthető, úgy álló és/vagy mozgókép készül róluk.

 

- Hulladék és szemét elhelyezésére a kijelölt tárolókat vegyék igénybe.

- A síremlékek felújításakor keletkező beton és téglatörmeléket a vállalkozó belátása szerint hasznosíthatja (beleértve az elszállítást) illetve kérjük a szeméttároló mellé elhelyezni.

- Gépkocsi behajtását temetési szertartásokhoz, temetői munkavégzéshez és beteg vagy idős hozzátartozók szállításához engedélyezzük. Mindenki mástól azt kérjük, hogy gyalogosan látogassák temetőnket, gépkocsival a környező utcákon térítésmentesen parkolhatnak.

- Hozzájárulunk ahhoz, hogy a közelben lakók használhassák a temető útjait, azonban 2014. július 1-től csak gyalogos áthaladás engedélyezett

- Kérjük, hogy a kerékpárosok is a járműről leszállva, gyalogosan haladjanak át temetőnkön. 

 

A temetői szabályzat megszegői ellen feljelentést teszünk, és a hatóságok kiérkezéséig feltartóztatjuk.

 

Kérjük, hogy Egyházfenntartás vagy pénzbeni adomány formájában segítsék temetőnk fenntartását.