Csorvás Plébánia, Gerendás Plébánia, Telekgerendási Katolikus Közösség

Honlapunk verses rovata itt található (kattintson az "itt" szóra).

Az EFOP pályázat részletes információit itt is elérhetők.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Ótemető Csorvás
 
Csorvás
 
Idősek klubja Gerendás
 
Gerendás
 
Telekgerendás
 
Közösség
 
Visszatekintő

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Nyári hittanos tábor, 2013. július

   

     Nagy örömmel és szeretettel készültünk a nyári hittanos táborra, hiszen 20 év után először került megrendezésre. Éppen ezért úgy éreztem, hogy a jó Isten úgy elhalmoz szeretetével, amit soha nem tudunk viszonozni. Szerencsére Ő megelégszik a mi jó akaratunkkal és teljes odaadásunkkal.

Zajlik az élet

   

Kedves Olvasó!

Legnagyobb örömünkre mindhárom településen zajlik a közösségi élet. Minden hónapban több beszámoló írására lenne lehetőség és szükség. Ahogy végetér az egyik esemény, már készülődünk a következőre. Honlapunk ezen részére jelenleg sokkal kevesebb időt szánunk a szükségesnél. Nem adjuk fel, egyben bátorítjuk Önöket, hogy figyeljék hirdetéseinket, és ha lehetőségük engedi, találkozzunk személyesen:)!

Tüzifa

   

2012 elején érkezett a lehetőség, amely szerint a Csorvási Karitászcsoport tagjaiként központi, országos együttműködés keretében szerény körülmények között élőknek juttathatunk tüzifát. Pár hetes átfutással február közepén adhattuk át a tüzifát a családoknak, 15 helyre kézbesítettünk 1-1 köbméter tüzifát. Az ajándék össz értéke meghaladja a 300 ezer forintot.

Pásztorjáték Csorváson, 2011.12.23.

   

A szombati ünnepi szentmisék miatt a Pásztorjáték bemutatóját péntek délután 4 órára hoztuk előre. Úgy tűnik, a szokatlan időpont nem okozott gondot, szép számmal gyűltek össze szülők, hozzátartozók, közösségünk tagjai, hogy a legilletékesebbekkel, a gyerekekkel együtt élhessék át Jézus születését. Köszönjük Fabisz Julianna óvodapedagógus és Faragó Rita kántor-hitoktató sok-sok áldozatát, amellyel felkészítették a gyerekeket.

Plébániai munkák

   

A csorvási plébánia felújítása lényegében befejeződött, a kivitelező levonulása után megkezdtük a takarítást és a visszapakolást. December 7-én szerda reggel 8 órakor még csak hatan voltunk, de folyamatosan érkezett a segítség, így számos -eredetileg nem tervezett- munkát is sikerült elvégezni. Közösségünkből körülbelül húszan érkeztek, hogy lehetőségeik szerint hosszabb-rövidebb időre segítségünkre legyenek. Le a kalappal, köszönjük szépen:)!

Ádventi áhítat Csorváson

   

December 4-én vasárnap csorvási templomunkban tartott orgonás, zenés ádventi áhítatot Szegszárdi Imre orgonista-kántor és a Barátok együttes Kecskemétről. A kicsit kései szervezést ellensúlyozta az ügyes időpontválasztás, így szép számmal, a Zeneiskola növendékeivel együtt körülbelül 60 zenekedvelő együtt hangolódott Karácsony szent ünnepére. Köszönjük a közreműködő művészek fáradozását és a Csorvásiak Baráti Társaságának szervező munkáját, csak Velük valósulhatott meg a rendezvény!

Diakónusszentelés 2011

   

Örömmel tudatjuk, hogy Kiss-Rigó László megyéspüspök úr december 3-án diakónussá szentelte Fabisz Ákost, a gerendási közösség tagját. Csorvásról és Gerendásról körülbelül 25-en vettünk részt az szentelési szentmisén. Ákos mostmár a közvetlenüli a papi szolgálatra és a papszentelésre készül. Imádságainkkal kísérjük és -ahogy neki is megírtuk- mindig szeretettel várjuk haza! A fényképes beszámolót a gerendási galériában találják.

Hitoktatók továbbképzése, 2011. ősz

   

A napokban, október 22-én került sor a Katekéta Továbbképzés őszi alkalmára, melyet Békéscsabán, a Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskolában rendeztek meg. A továbbképzés előadója Sipos Edit, a Pécsi Hittudományi Főiskola tanára volt. Az előadás a hitvallás katekézisét állította középpontba.

Családi csalamádé 2011. augusztus

   

Családi csalamádé

a Csorvási Plébániai Karitászcsoportnál

 

A Karitász tízparancsolat 4. pontja:”Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen. Vezesd rá az öntevékenységre!” Ez a mottó indította el és vezérelte csoportunkat, amikor a csalamádé készítés ötlete felmerült.

Terménymegáldás Csorváson

   

Egy hét csúszással, de Csorváson is elvégeztük a Terménymegáldást. Hálát adtunk mindazért, ami asztalunkra kerül. A kedves hívek (a zasszonyok) jó ízléssel tálalták a JóIsten ajándékait. Kár, hogy ilyen szépen csak néhány napig díszít. Lehet, hogy ez a mi mandalánk? Köszönöm Murvai József és Fejes Zoltán fotóit!

A galéria itt:

 //csorvaspleb.gportal.hu/gindex.php?pg=33363238&gid=2816052

 

 

 

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 

 
facebook oldalunk

 
Hittanos beszélgetések
 
Valami kell, a szavakon túl...
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Időjárás

Hőtérkép

Felhőkép

 

Templompanoráma

(Segítség)

 
Szól a rádió?
 
Egyházi oldalak
 
Szívesen látjuk!
 
Lélektől lélekig
 
Itt élünk
 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre